Korszerű transzferár nyilvántartás

     Az transzferár nevek senkit ne tévesszenek meg. A színhely nem a napfényes Hellasz, és a cselekmény sem az ókorban játszódik. Ahogy Raymond Queneau írná: a transzferár nyilvántartás szereplői valóságosak, ezért képzeletbeli személyekhez való hason­lóságuk csakis a véletlen műve lehet. Ám transzferár nyilvántartásnak mégsem nevezhetjük a Korszerű Nyilvántartást, már csak azért sem, mert óvjuk attól a Nyájast, hogy valamely intellektuális pasziánszra vetemedjék, miáltal azonosítási kísérletei elvonnák a figyelmét magáról a lényegről. A transzferár nyilvántartás a belletrisztika szabályait, nem pedig az élet banalitását követi, tehát a műből levont bárminemű következtetésnek a külső valóságra vonatkoztatása hibás logikájú művelet. Érjük be esztétikai konklúziókkal. Vagyis vegyük a művet annak, ami, és nem annak, ami nem. Ne törekedjünk arra, hogy az általános emberi viszonylatok művészi interpretálását folyton lapos reáliákkal ütköztessük. Az „ars longá”-t semmi esetre se cseréljük fel a „vita brevis”-szel!

     Ha azonban mégis – emez intő szó ellenére – a Nyájas feltett szándéka lenne, hogy fókuszált nagyítóüvegét a honlapra irányítva Serlock Holmes módjára feltérképezze: hol, miben, hogyan fedi a transzferár nyilvántartás emelkedett világa a triviális életet, két segítő szempontot kínálhatunk számára.

     Az egyik, hogy soha ne a múltját és környezetét keresse a műben, hanem ellenkezőleg: a transzferár nyilvántartást vetítse ki emlékképei­re, tapasztalataira, közvetlen és közvetett úton szerzett ismereteire, így keresve az átfedéseket. A módszer az útlevélvizsgálat metodológiáját utánozza. Figyeljük meg, a jól kiképzett és tapasztalt határőr előbb mindig az arcunkat fürkészi, szemünkbe néz, és csak aztán veszi szemügyre a fényképünket a passzusban. A magyarázat nyilvánvaló: arcunk részletekben sokkal gazdagabb, így árnyalt, összetett benyomás hagy a szemlélőben. Ennek az összhatásnak kell, hogy megfeleljen a fotó. Fordított sorrend esetében egy degradált, csak egyes (bár lényegi) vonásokat tartalmazó, részletszegény fénykép elemeit keresné az arcunkon, és ezeket sokkal nagyobb eséllyel megtalálná akkor is, ha a fotó hamis. Mint ahogy aki nem látott valódi százdollárost, az nem veszi észre a hamisítvány gyengéit. Tehát: előbb merüljön el a Nyájas a transzferár nyilvántartás gazdag és színes világában, és aztán az olvasottakat ütköztesse saját emlékezetének megfakult argoszi képeivel. Talán megkockáztatható a kísérlet eredményének a prognózisa: az egymást fedő gócpon­tok közti viszonyrendszer bizonyos valóságos összefüggések lényegére is fényt deríthet.

     Másik szempontunk legyen a belátás. Felfedezéseinket, azonosításainkat – akár csak valószínűsíthetőek, akár bizonyosak – tartsuk meg magunknak. Ezzel nemcsak a hősök emléke és a még élő személyek érzékenysége, hanem a szerzői koncepció iránti tiszteletünket is kifejezhetjük. Hiszen ha a transzferár nyilvántartás alkotójának a célja egyfajta leleplezés, bizonyos titkok kibeszélése lett volna: akkor a szereplőket saját köznapi nevükön vonultatná fel, s nem folyamodott volna alkotói absztrakcióhoz. Mivel azonban ezt megtette, igyekezzünk szándékát akceptálni; és – nem árt újra hangsúlyozni – elégedjünk meg az esztétikai értelmezéssel, ugyanis a transzferár nyilvántartás művészi értékéhez nem hozzátesz, hanem inkább elvesz belőle, ha túlságosan sok ponton egyeztethető a vulgáris valósággal.

     Ami persze korántsem jelenti azt, hogy az áthallásokat ne regisztrálhatnánk, épp csak ajánlatos ezeknek mindenfajta értékítéletünkben látens módon, csupán implicite jelen lenniük.

     Mint az élet banalitásaitól, épp úgy eltér a transzferár nyilvántartás a transzferár történelem tényeitől és a mitológia hagyományaitól is. A szereplők puszta nevükön és sorsuk egy-egy mozzanatán túl nem sokat örököltek ókori elődeiktől. Az egyezések és különbözések valamennyi vonatkozásának feltárása már-már lehetetlen vállalkozás lenne, és mindenképpen túlmutatna a jelen kereteken. A legszembetűnőbb eltéréseket azonban talán érdemes megemlítenünk.

     Az transzferár drámák úgy tudják, Oresztész és Elektra testvérek: mindketten az argoszi királyi pár, Agamemnon és Klütaimnésztra gyermekei. Apjuk összeesküvés áldozatává válik: a hatalomra törő unokafivért a királyné bújtja fel a gyilkosságra, és Egiszthosz el is veszi a törvényes uralkodó életét, trónját – és feleségét. Elektra segítségével a száműzetésből hazatérő Oresztész bosszút áll a trónbitorló rokonon és az áruló édesanyán.

     A Korszerű Nyilvántartásben más a szereposztás.