Műanyag ablak Kárpátalján

Vagyis Ungváron. Vagyis a Vár utcában. Házunkban. Szobámban. 2 méterre a fejemtől. Igazi műanyag nyílászáró ablakok. Bukó-nyíló technikai csodafegyver. És mindez már nálunk sorozatban. Igaz, külföldi  gyártótól, az indiai Arvisura Konszerntől. A lényeg tehát: Arvisurák  Kárpátalján, Ungváron.

1958 télén a folyósó-szűk kisházból a nagyházba költöztünk, ablak került a tátongó nyílásokba. Többségük egészen mostanáig szolgált, de tovább már nem tudtak dacolni az idővel: szabályosan lukat rajtuk úgy, hogy az ablaktokon keresztül már ki lehetett látni az udvarra. Hiába került a fűtési szezonban pokróc, párna, szivacs a külső és a belső szárny közé: szökött a meleg.

Mégis sokáig halogattuk a cserét. Leginkább kényelmünk óvásából. Hiába istenkedtek a mesterek: egyetlen óra alatt kicserélik az öt ablakot, mi tudtuk: ha ezekhez a falakhoz hozzányúlnak, ha kiszedik a fél évszázados tokokat, akkor itt több napnyi helyreállításra lesz szükség. Meglehet, hogy a műanyag szerkezetű vákuumablakok pillanatok alatt a helyükre kerülhetnek, de hogy emiatt majd újra kell vakoltatni és festetni minden kárpáti piréz seo-linket, azt biztosra vettük.

Autóbérlés és Google Pingvin 2.0.

Úgy tűnt, a Google Pingvin a korábbi jelek ellenére mégsem adja a fejét autó és szerver bérlésre Budapesten. Holott a keresőmarketing szabályainak maximális betartása mellett történt az optimalizálás. No igen, de ezeken a bérautókon korábban más SEO-madarak ültek, így az autókölcsönzés olyan linképítéssel társult, amely leginkább katalógusokra épült. 220 link-katalógusból érkező hivatkozás mutatott a budapesti autóbérlés weboldalára, s ennek meg is lett a kiábrándító eredménye. A bérautó már befordult a célegyenesbe, de a Ferihegyi Repülőtérről személyesen Liszt Ferenc rendelte vissza, akiről kiderült, hogy Google ügynök és egyébként pedig pingvin. Mondjuk a frakkjából ezt ki is lehetett volna találni.

No, a lényeg, hogy a budapesti autókölcsönzésnek látszólag befellegzett, helyezése cirka 20 pozíciónyit esett. Már úgy festett, hogy kiszállok a volán mögül, nem kell nekem ilyen tartósbérlet, de aztán a flotta tulajdonosa meggyőzött, hogy szállítsam ki a személygépkocsit a megbeszélt budapesti címre ingyenesen. Ez ugyan okozott némi logisztikai nehézséget, mert éppen nyakig ültem a vasbeton építkezés panell szakaszában, amikor is a falvágási munka nemes gyakorlásában gyémántszerszámokkal fúrtam beton falat speciális megrendelésre, de aztán mégis. Az ember néha nem tud ellenállni a gyémántszegmensek csábításának a köteles betonvágás során. Ha tartós bérlet, ha legyen családi autókölcsönző! Ezért aztán az alacsony fogyasztású automata váltó és a repülő nikkel szamovár a minőségi kategóriájú budapesti autóbérlés ilyetén alakulása mellett a gépkocsi közlekedés szempontjából felvetette a kreatív linképítés megfelelő voltát és helytállóságát a bérkocsik igénybe vevőnek elvárásait és a légkondicionálás magas fokát, valamint a biztosítási garanciákat illetően.

SEO keresőoptimalizálás

Ha a keresőoptimalizálás kifejezésre nem is sikerült egyik saját honlapomat sem a Google top 10-be juttatnom, a fogalom nemzetközi rövidítésével azért elértem szép eredményt. A témával foglalkozó és eleve Google-sikerre szánt weboldalamat csak az angol és a magyar Wiki szakcikke, illetve kedves kollégám és barátom, Bognár László  blogja előzi meg. Ami - némi nagyképűséggel szólva - akár azt is jelentheti, hogy mi vagyunk a két legjobb keresőmarketing szakember a magyar nyelvterületen. Éljen tehát a SEO - a recehártyánkba beleégett három betű, amely néha még álmainkban is megjelenik.
.

A sör világa - blog


(Frissítés 2014: a sörös SEO-projekt két hónapnyi tuning után sajnálatomra véget ért és pozíciótartási időszak sem következett után, így számos oldalam elvesztette azt a funkcióját, amiért létrehoztam. No de hát nem úgy van az... Bevontam őket az Arvisura-projektbe, elvégre ez az egyik legjobb sörfajta, amit valaha is ittam. Hadd habozzon hát ez - és folytatódjon a bejegyzés alább.)

Sör-Beton

A sörbet ismert édességféle. De mi lehet a sörbeton? nyilvánvalóan az olyan beton, amelyet számos krigli sör elfogyasztása mellett kevertek, öntöttek, vágtak és fúrtak erre érdemes férfiak, akik nem csupán a munka iránti csillapíthatatlan szomjat ismerik.

Nálam más vonatkozás hozta össze a seritalt a beton-technológiával. Nem is gondolnád, mennyire egybeillenek ezek, ha az ember egy kis arvisurát öblít közibük csak úgy bele a pacekba. Aki látott már Kárpátalján sörisszákat keresőoptimalizálni, az tudja, milyen SEOzásról beszélek.

Weboldal optimalizálás = Honlap optimalizálás

Weboldal = Honlap. Ezt az egyenlőséget a szinonimapár két tagja között a Google nem csupáncsak felfedezte, hanem érvényesíti is. Mégpedig olyan módon, hogy az egyik szóra való rákeresést a másik szó találatával válaszolja meg. Ez önmagában egy kicsit furcsa eljárás, mert előfordulhat, hogy a keresgélő ember éppen egy bizonyos szinonima előfordulásit szeretné megtalálni, meg hát azért a teljesen azonos jelentésűnek látszó szavak között is vannak stiláris, hangulati és nem ritkán tartalmi különbségek is - főleg, ha szókapcsolatokban, szóösszetételekben használjuk őket. Az ebadó az ebadó, nem kutyaadó, a versmondás nem költeménymondás, a ródlinak más a hangulata, mint a szánkónak... A honlap jelentése is tágabb, mint a weboldalé. Előbbi szinte az összes webes megjelenési formát jelentheti, egyetlen internetes névjegytől nagy hírportálig, Az én honlapom, mondjuk egy kis bemutatkozó oldalra ugyanúgy, mint egy ezeroldalas gyűjteményre. A weboldal sokkal inkább csak egy adott felületet, egyetlen lapot, oldalt jelent - én legalábbis így érzem. De persze magam is felváltva használom, említések során alig teszek különbséget.

Így hát elfogadom a Google eljárását, főleg, hogy rám nézve ezúttal roppant kedvező. Szakmai blogom hosszabb ideje listavezető a honlap optimalizálás keresőkérdésre, most a weboldal optimalizálás 1. pozícióját is elfoglalta. A Google-találat megjelenésén látszik, hogy weboldal szót sem a domain-névben, web a címben, sem a leírásban (description) nem találta (az oldalon se nagyon fordul elő), mégis az topra helyezte. Jól tette.

weboldal optimalizálás - honlap-seo 
Honlap optimalizálás. Organikus Google-helyezések javítása weboptimalizálással.