Autóbérlés és Google Pingvin 2.0.

Úgy tűnt, a Google Pingvin a korábbi jelek ellenére mégsem adja a fejét autó és szerver bérlésre Budapesten. Holott a keresőmarketing szabályainak maximális betartása mellett történt az optimalizálás. No igen, de ezeken a bérautókon korábban más SEO-madarak ültek, így az autókölcsönzés olyan linképítéssel társult, amely leginkább katalógusokra épült. 220 link-katalógusból érkező hivatkozás mutatott a budapesti autóbérlés weboldalára, s ennek meg is lett a kiábrándító eredménye. A bérautó már befordult a célegyenesbe, de a Ferihegyi Repülőtérről személyesen Liszt Ferenc rendelte vissza, akiről kiderült, hogy Google ügynök és egyébként pedig pingvin. Mondjuk a frakkjából ezt ki is lehetett volna találni.

No, a lényeg, hogy a budapesti autókölcsönzésnek látszólag befellegzett, helyezése cirka 20 pozíciónyit esett. Már úgy festett, hogy kiszállok a volán mögül, nem kell nekem ilyen tartósbérlet, de aztán a flotta tulajdonosa meggyőzött, hogy szállítsam ki a személygépkocsit a megbeszélt budapesti címre ingyenesen. Ez ugyan okozott némi logisztikai nehézséget, mert éppen nyakig ültem a vasbeton építkezés panell szakaszában, amikor is a falvágási munka nemes gyakorlásában gyémántszerszámokkal fúrtam beton falat speciális megrendelésre, de aztán mégis. Az ember néha nem tud ellenállni a gyémántszegmensek csábításának a köteles betonvágás során. Ha tartós bérlet, ha legyen családi autókölcsönző! Ezért aztán az alacsony fogyasztású automata váltó és a repülő nikkel szamovár a minőségi kategóriájú budapesti autóbérlés ilyetén alakulása mellett a gépkocsi közlekedés szempontjából felvetette a kreatív linképítés megfelelő voltát és helytállóságát a bérkocsik igénybe vevőnek elvárásait és a légkondicionálás magas fokát, valamint a biztosítási garanciákat illetően.


A történelmi távlatok és a műszaki problémák ellenére ilyen autóbérlés és autókölcsönzés Budapesten nem is kell nekem, mondtam volna beton- és pofavágás közben. Aztán mégis belevetettem magam a közlekedés minden örömébe a magyar autópályák külön utas holdvilágaként. A Google Pingvin 2.0 hosszan integetett utánam. De már nem érdekelt.


PS. Ilyen jól idegenvezetésem még nem sikerült. A főváros látványosságai lenyűgözték a turistákat. Mindent megmutattam, amit érdemes megnézni, hála a budapesti városnézéssel összekötött lehetőségeinek. A bérautók büszkén gördültek ki az első Google autókölcsönzőkből és én a lélekben megtisztultak örömével hajthattam álomra megfáradt főmet.

 Autó és szerver bérlés Budapest


Autóbérlés és első Google Pingvin 2.0. A bérautók büszkén gördültek ki az első Google autókölcsönzőkből -  autóbérlés, betonvágás, keresőmarketing, linképítés, szerver bérlés

Nincsenek megjegyzések: