Mesés párnák gyerekeknek

Disney párna vásárlása
Gyermekeink rajongói szinte minden rajzfilmnek és mesének, hiszen ezek által a történetek által megnyílik a fantázia világa számukra. Éppen ezért szeretik magukat körbevenni éjjel-nappal ezekhez a meséhez köthető játékokkal és minden egyébbel, amin csak megjelenhetnek kedvenc karaktereik arcmása. Ha pedig szeretnénk boldognak látni gyermekünket mi magunk is keressük a lehetőséget, hogy egy-egy kedves játékkal, esetleg mesés párnával gyermekünket meglephessük.

Mesés párnák lányoknak


A leány gyermekek számára természetesen egészen más fajta mesék érdekesek, mint a fiúk számára, így, ha vásárolni is szeretnénk egy mesés párnát számukra, akkor azt alaposan meg kell fontolnunk, hiszen már fiatalon határozott elképzeléseik lehetnek, amikhez ragaszkodhatnak is. A kislányok számára két rajzfilmet ajánlanánk, amik szinte biztosan elnyerik tetszésüket.

Minnie egér


Minnie egeret szinte mindenki ismeri, ami nem is csoda, hiszen lassan már 90 éve jelen van a Disney univerzumban, mint Mickey egér barátnője, Daisy kacsa és Clarabel a tehén, barátja. Az utóbbi 20 évben egyre több olyan Disney rajzfilm műsor készült melyben ő is szerepet kapott. A reggeli mesematinék állandó szereplője, hiszen a játékosan oktató célú animációs műsorokban is újra-újra feltűnik.

Jégvarázs


A modern Disney rajzfilmek közül egyértelműen a Jégvarázs nyeri a népszerűségi párbajt. A népszerűséget meglovagolandó, ráadásul idén télen érkezik a Jégvarázs 2, ami biztosan felvillanyoz majd minden gyermeket.

Az első rész története szerint a királyság az örök tél fogságába esik, emiatt Anna, a félelmet nem ismerő örökké optimista lány összeáll a hegyi emberrel, Kristoffal és hűséges rénszarvasával, Sven-nel, hogy közösen megtalálják Anna testvérét, Elsát, a Hókirálynőt. Az idő azonban sürget és a királyságban élők érdekében minél hamarabb véget kell vessenek a fagyos varázslatnak.

Mesés párnák fiúknak


A fiúk esetében egyértelműen az autók és a verseny a leginkább érdekfeszítő téma, de egy-egy állatos rajzfilmes mesepárna is éppúgy nyerő lehet. Igazán egyik témával sem lehet mellélőni, így talán nyugodt szívvel választhatunk egy esetleges vásárlás során.

Verdák


Villám McQueen hírnévről és dicsőségről álmodik, minden vágya, hogy elhódítsa a Szelep Kupát. Egy napon szedi az abroncsait és útnak indul. Padlógázzal tart Kaliforniába, ahol hírnévre tehet szert, ha sikerül legyőznie a két legnagyobb versenytársát a mezőnyben. Útközben az álmos kisvárosba vetődik Kipufogó-fürdőbe, ahol ráébred arra, mi az ami valóban fontos az életben. Kalandjai során találkozik Hudson Dokival, a vidéki orvossal és bíróval, aki valójában háromszoros Szelep Kupa győztes. Ott van azután Sally, a dögös Porsche 911, és a rozoga autómentő, akinek rozsdás karosszériája alatt érző motor dobog.

A Mancs őrjárat


A fiatalabbak számára érdekfeszítő lehet, a különleges problémamegoldó képességekkel és készségekkel rendelkező 10 éves Ryder nevű kisfiú és kutyákból álló csapata, akik minden egyes epizódban megmentenek valakit a Kaland-öbölben valamilyen vészhelyzetben.


Összefoglalva


Amennyiben valamilyen ajándék vásárlásán törjük a fejünket, akkor egy mesés Disney párna vásárlása gyermekünk számára kiváló lehetőség lehet, ehhez pedig nincs is más dolgunk, mint a disneybazar.com webáruház kínálatából kiválasszuk a megfelelő terméket.

Nincsenek megjegyzések: