A transzferár hozott lázba

Ha mostanában valaki a hobbim felől érdeklődne, három rövid szót mondanék: sakk, go, SEO. Régebben erre a kérdésre a szellemi játékok választ adtam (ha jól emlékszem, ezzel a hobbival szereplek a Ki kicsoda? lexikonokban), és ez akkor jobban is fedte a valóságot, mert nagyon sok különféle játékot űztem, amikor csak lehetett. Azonban a nagy barkochba-, Mr. X- vagy szóbridzs-partik jó ideje elmaradtak életemből, matematikai-logikai feladványokon is igen ritkán töröm fejem, a pókerkombinációkat is már Kolos latolgatja, nem én. Viszont, mint erről többször beszámoltam, nagy online sakk- és go-játékos lettem, alig akad nap, hogy pár partit (a társadalmilag és anyagilag hasznosabb időtöltések mellett) meg ne engednék magamnak. Azt azonban igazán nem gondoltam, hogy a SEO is szenvedélyemmé válhat. Hobbiszinten űzöm, de újabban kis pénzt is keresek vele. Erről ebben a blogomban még nem számoltam be, most hát a magánéletem iránt fokozottan érdeklődők kíváncsiságát részben kielégítendő, elárulok pár részletet. (Épp a minap tette szóvá kedves barátom, akivel ritkán van módom beszélgetni, hogy azelőtt a mindennapi ténykedéseimről, családi eseményekről is gyakran írtam, mostanában azonban a blogomból nemigen tudhatja meg, hogy s mint élek. Nos, picit mos meglengetem a fátylat.) »tovább

Nyilvántartás, transzferár server hosting

Gondban vagyok 12 blogommal, ugyanis a blog.hu új rendszere hónapok óta botrányosan rosszul működik, a régi működését pedig egyre inkább korlátozzák "átszoktatás" céljából.  Többek között ezért is üzemeltem be egy új webhelyet és (újra) nyilvántartásba vettem rajta legfontosabb oldalaimat, még ám valamiféle fontossági hierarchia szerint. Ajánlom mindenki figyelmébe: Balla D. Károly - eligazító oldal.

Ennél rosszabb hír, hogy az általam google keresőoptimalizált oldal a korábbi szárnyalása után a 2. helyről visszaesett a transzferár nyilvántartás keresőkérdésre adódó Google-lista 5. helyére. Igaz, hogy főleg azért, mert transzferár-blogom és transzferár-posztom beelőzte. Szerencsére azonban egy kölcsönös baráti segítség révén esély van az oldal visszatornázására. Ennek érdekében most több saját oldalam linkrendszerét is átrendezem. Persze szükségessé vált új transzferár-oldal indítása is, készítettem hát egy ilyet is: transzferár nyilvántartás -a szokásos szövegek és linkek mellett helyt kapott rajta a keresőmarketing munkával kapcsolatos kis összefoglalóm is.

A szokásos megjegyzés: frissítés 2015.  Ahogy a pillangószív, linkfelhő és seonyár oldalakat, úgy a transzferárazás szaktárgyát firtatókat is átbazíroztam a server hosting project kedvéért. Így itt most efféle keresőmarketing linkek szerepelnek a korábbiak helyett a SEO nagyobb dicsőségére a blog,  transzferár nyilvántartás, web, virtuális szerver link felhő bérlés és más kulcsszavakkal

forrás:  Szerverhoszting és Transzferár nyilvántartás

Novellám az ÉSben

Igen Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Ön bizonyára kitűnően ismeri hazája flóráját és faunáját, ha mégsem lenne így, az esetben engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét egy evolúciós különlegességre, egyben ünnepélyes bejelentést tegyek ez ügyben. »tovább

Az elsunnyogott fordulat

Próbálom kitalálni, hogyan fog viselkedni Orbán Viktor, amikor elviselhetetlenül szorosra feszül körülötte a hurok, amikor végképp elfogy körülötte a levegő. A legkívánatosabb persze az lenne, ha kormánya kulcsfiguráit is magával rántva lemondana (1). Erre jellembéli gyengéi miatt kevéssé gondolom képesnek. A másik lehetőség, hogy fordulatot hajt végre, felülbírálja elveit, megválik eddig konok ostobasággal ismételgetett vízióitól, nem csupán utat enged, hanem élére is áll a tényleges országmentésnek (2). Ehhez persze be kellene vallania, hogy utat tévesztett és ezzel válságba sodorta hazáját, s hogy mindaz, amire látszólag feltette az életét, téveszmének bizonyult. Ezt a fordulatot, ugyancsak jellemének alkalmatlansága miatt, aligha fogja végrehajtani. »tovább