Balla D. Károly komplex blogja

2012. január 19., csütörtök

A transzferár hozott lázba

Ha mostanában valaki a hobbim felől érdeklődne, három rövid szót mondanék: sakk, go, SEO. Régebben erre a kérdésre a szellemi játékok választ adtam (ha jól emlékszem, ezzel a hobbival szereplek a Ki kicsoda? lexikonokban), és ez akkor jobban is fedte a valóságot, mert nagyon sok különféle játékot űztem, amikor csak lehetett. Azonban a nagy barkochba-, Mr. X- vagy szóbridzs-partik jó ideje elmaradtak életemből, matematikai-logikai feladványokon is igen ritkán töröm fejem, a pókerkombinációkat is már Kolos latolgatja, nem én. Viszont, mint erről többször beszámoltam, nagy online sakk- és go-játékos lettem, alig akad nap, hogy pár partit (a társadalmilag és anyagilag hasznosabb időtöltések mellett) meg ne engednék magamnak. Azt azonban igazán nem gondoltam, hogy a SEO is szenvedélyemmé válhat. Hobbiszinten űzöm, de újabban kis pénzt is keresek vele. Erről ebben a blogomban még nem számoltam be, most hát a magánéletem iránt fokozottan érdeklődők kíváncsiságát részben kielégítendő, elárulok pár részletet. (Épp a minap tette szóvá kedves barátom, akivel ritkán van módom beszélgetni, hogy azelőtt a mindennapi ténykedéseimről, családi eseményekről is gyakran írtam, mostanában azonban a blogomból nemigen tudhatja meg, hogy s mint élek. Nos, picit mos meglengetem a fátylat.) »tovább

2012. január 16., hétfő

Nyilvántartás, transzferár

Gondban vagyok 12 blogommal, ugyanis a blog.hu új rendszere hónapok óta botrányosan rosszul működik, a régi működését pedig egyre inkább korlátozzák "átszoktatás" céljából.  Többek között ezért is üzemeltem be egy új webhelyet és (újra) nyilvántartásba vettem rajta legfontosabb oldalaimat, még ám valamiféle fontossági hierarchia szerint. Ajánlom mindenki figyelmébe: Balla D. Károly - eligazító oldal.

Ennél rosszabb hír, hogy az általam keresőoptimalizált oldal a korábbi szárnyalása után a 2. helyről visszaesett a transzferár nyilvántartás keresőkérdésre adódó Google-lista 5. helyére. Igaz, hogy főleg azért, mert transzferár-blogom és transzferár-posztom beelőzte. Szerencsére azonban egy kölcsönös baráti segítség révén esély van az oldal visszatornázására. Ennek érdekében most több saját oldalam linkrendszerét is átrendezem. Persze szükségessé vált új transzferár-oldal indítása is, készítettem hát egy ilyet is: transzferár nyilvántartás -a szokásos szövegek és linkek mellett helyt kapott rajta a keresőmarketing munkával kapcsolatos kis összefoglalóm is.

Novellám az ÉSben

Igen Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Ön bizonyára kitűnően ismeri hazája flóráját és faunáját, ha mégsem lenne így, az esetben engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét egy evolúciós különlegességre, egyben ünnepélyes bejelentést tegyek ez ügyben. »tovább

2012. január 8., vasárnap

Az elsunnyogott fordulat

Próbálom kitalálni, hogyan fog viselkedni Orbán Viktor, amikor elviselhetetlenül szorosra feszül körülötte a hurok, amikor végképp elfogy körülötte a levegő. A legkívánatosabb persze az lenne, ha kormánya kulcsfiguráit is magával rántva lemondana (1). Erre jellembéli gyengéi miatt kevéssé gondolom képesnek. A másik lehetőség, hogy fordulatot hajt végre, felülbírálja elveit, megválik eddig konok ostobasággal ismételgetett vízióitól, nem csupán utat enged, hanem élére is áll a tényleges országmentésnek (2). Ehhez persze be kellene vallania, hogy utat tévesztett és ezzel válságba sodorta hazáját, s hogy mindaz, amire látszólag feltette az életét, téveszmének bizonyult. Ezt a fordulatot, ugyancsak jellemének alkalmatlansága miatt, aligha fogja végrehajtani. »tovább

2011. december 17., szombat

Elvtársak, itt a vége!


A Szolidaritás mozgalom akciójához virtuálisan csatlakozva magam is gúnycédulával illetem a demokráciát megcsúfoló és a magyarságot vesztébe vezető miniszterelnököt.

Lásd még: Elvtársak, itt a végeElvtársak, itt a végeElvtársak, itt a végeElvtársak, itt a vége • Elvtársak, itt a vége • Lemondott Orbán Viktor • Lemondott Orbán Vilktor • Orbán Viktor lemondott • Orbán Viktor lemondott • Orbán Viktor lemondása 

Egyébként pedig:

2011. december 11., vasárnap

2. hely: transzferár nyilvántartás

Néhány napja a 2. helyen szerepel az általam keresőoptimalizált oldal. Sok egyéb oldalam is szerepel a Google első tábláin. A jelenlegi favoritok:
És van egy új oldal is: Transzferár nyilvántartás

A következő téma és keresőkérdés, amelyre egy-két oldalamat optimalizálni fogom, valószínűleg a pszichodráma lesz, de ezeket az oldalakat itt most még nem linkelem.

Ajánlom viszont a tumbrl rendszerében indított tallózómat: BÉDéKker:



2011. december 1., csütörtök

Transzferklón

A jelen blog klónozáson esett át. A jövőben csak az új verzió frissül, éspedig:

Transzferár nyilvántartás BDK SEO

A klónozásra azért volt szükség, mert ez a blog - valószínűleg még a linkfelhős SEO-versenyt követően - valamiféle feketelistára kerülhetett a Google nyilvántartásában, ugyanis minden igyekezetem (és a rá küldött sok száz link) ellenére sem ért el még 0-s PR értéket sem. Egy vadi új blog ugyanennyi erőfeszítéssel és ennyi idő elteltével már szárnyalna. Ezért hát klónoztam és az új verzióba lehelek mostantól PR-lelket. Ez itt pedig maradjon meg archívumnak: a rengeteg kitett link azért ne vesszen kárba...

2011. november 17., csütörtök

Transzferár nyilvántartás: 3. hely

Hosszú és szorgos munkával sikerült a támogatott oldalt a 3. helyre feltornásznom az adott kulcskérdésre adódó Google-listán (közben 2-es PR értéket is kapott, munkám elején 0-n állt).. Nem ment könnyen, az eredmény csak jó pár újabb támogatói oldal készítésével és a blogjaimban közreadott, linkküldő posztok segítségével sikerült. Az is problémát okozott, hogy a témában indított két korábbi "szakblogom" időnként beelőzte a támogatottat, így kicsit gyengítenem kellett őket, hogy maguk elé engedjék.

Most mindenesetre az a kedvezőnek látszó helyzet, hogy az első táblákon egyre több támogató oldalam sorakozik, így a róluk küldött linkek hatékonyan támogathatják a futtatott oldalt. Kilistázom ide az élbolyomat:

1. tábla:

Transzferár nyilvántartás (x) - 3. hely

www.transferpricinghungary.com/.../transzferar-nyilvantartas/
Transfer Pricing Hungary | Transzferár nyilvántartás - kapcsolódó transzferár szolgáltatásaink bemutatása.

Transzferblog

transzferar.blog.hu/
Transzferár elszámolás - információk, adótanácsadás, transzferár dokumentáció készítése, transzferár-képzés és -ellenőrzés, kapcsolt vállalkozások adózása.

Transzferár - EU TPD

transzferar.blogspot.com/
4 napja – Transzferár nyilvántartás - amit a transzferár dokumentáció és ellenőrzés világáról tudni kell.
2. tábla:

Transzferár nyilvántartás - bdk

ungparty.net/transzferar/
Mi a Transzferár? Transzferár nyilvántartás és más linkek - BDK keresőmarketing oldala.

Transzferár keresőmarketing

ungparty.net/2011/11/transzferar-nyilvantartas/
2011. nov. 9. – A kapcsolt válllalkozások gyakorlati tapasztalata azt mutatja, hogy atranszferárakat évek óta fokozottan ellenőrzi az adóhatóság az ...

Transzferár nyilvántartás - - BDK Online

bdk.hhrf.org/?module=static&target=get&link=transzferar
Transzferár - nyilvántartás, ellenőrzés, tanácsadás. A legfrissebb hírek itt: Transzferár-hírek. Segédoldal aktuális SEO-munkámhoz. ...

Transzferár

bdk.blog.hu/2011/10/24/transzferar_nyilvantartas
2011. okt. 24. – A téma elébe vágva: kritika jelent meg új könyvemről az ÉS-ben. Ezzel igencsak elégedett lehetek. Nem úgy, mint keresőoptimalizálási ...

transzferar - Transzferár nyilvántartás

transzferar.wikispaces.com/Transzferár+nyilvántartás
2011. nov. 8. – expand collapse All Pages. 14201326 41. 84018788 TRANSZFERÁR; 84008932 Transzferár nyilvántartás; 84017602 Transzferár-linkek ...
3. tábla:

Transzferár nyilvántartás

pillangosziv-pillangosziv.blogspot.com/.../transzferar-nyilvantartas.ht...
2011. szept. 29. – Transzferár nyilvántartás. Megbízás alapján elkezdtem ennek az oldalnak az optimalizálását: Transzferár nyilvántartás. Jelenleg az adott ...

Transzferár nyilvántartás

bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=155
Magyarországon a transzferárakat évek óta fokozottan ellenőrzi az adóhatóság, ezzel növelve az állami adóbevételeket. Az APEH évről évre több ellenőrzést ...
4. tábla:

Keresőmarketing - Keresőoptimalizálás

bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=156
Ezeket: Transzferár dokumentáció / Transzferár nyilvántartás. A közös munka ugyan kútba eset, de én nem szüntettem meg a két blogot, hanem gondoztam, ...

Transzferár

https://sites.google.com/site/balladkaroly/home/keresomarketing
Balla D. Károly írói weboldala a Google rendszerében.

2011. november 11., péntek

Transzferár nyilvántartás - éltáblások

Az általam készített és/vagy támogatott transzferár-oldalak megsűrösödtek az a Google első tábláin. Újra felsorakoztatom őket. Íme, a favoritjaim:

1. tábla

Transzferár nyilvántartás (x - 4. hely)

www.transferpricinghungary.com/.../transzferar-nyilvantartas/
Transfer Pricing Hungary | Transzferár nyilvántartás - kapcsolódó transzferár szolgáltatásaink bemutatása.

Transzf blog

transzferar.blog.hu/
Transzferár elszámolás - információk, adótanácsadás, transzferár dokumentáció készítése, transzferár-képzés és -ellenőrzés, kapcsolt vállalkozások adózása.
2. tábla
  1. Transzferár-nyilvántartás

    transzferar.blogspot.com/
    2011. nov. 4. – Transzferár nyilvántartás - amit a transzferár dokumentáció és ellenőrzés világáról tudni kell.
  2. Transzferár nyilvántartás - bdk

    ungparty.net/transzferar/
    Mi a Transzferár? Transzferár nyilvántartás és más linkek - BDK keresőmarketing oldala.
    1. Transzferár nyilvántartás - - BDK Online

      bdk.hhrf.org/?module=static&target=get&link=transzferar
      Transzferár - nyilvántartás, ellenőrzés, tanácsadás. A legfrissebb hírek itt: Transzferár-hírek. Segédoldal aktuális SEO-munkámhoz. ...
    2. Transzferár

      bdk.blog.hu/2011/10/24/transzferar_nyilvantartas
      2011. okt. 24. – A téma elébe vágva: kritika jelent meg új könyvemről az ÉS-ben. Ezzel igencsak elégedett lehetek. Nem úgy, mint keresőoptimalizálási ...

      Transzferár nyilvántartás | b d k n e t

      bdknet.wordpress.com/2011/11/05/transzferar-nyilvantartas/
      5 napja – A transzferár nyilvántartás. A transzferár nyilvántartásra kötelezett adózók egy adott adóév utolsó napján a bevallás benyújtásáig kötelesek az ...
      3. tábla:

      bdk - Transzferár nyilvántartás

      bdk.wikispaces.com/Transzferár+nyilvántartás
      A transzferár nyilvántartás mibenléte és gyakorlata - téma ajánló. Készítette: bdk. A transzferárakat évek óta fokozottan ellenőrzi az adóhatóság az adóbevételek ...

      Transzferár nyilvántartás - BDK Online

      bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=155
      Magyarországon a transzferárakat évek óta fokozottan ellenőrzi az adóhatóság, ezzel növelve az állami adóbevételeket. Az APEH évről évre több ellenőrzést ...
      4. tábla:

      Transzferár nyilvántartás - blog*spot

      pillangosziv-pillangosziv.blogspot.com/.../transzferar-nyilvantartas.ht...
      2011. szept. 29. – Transzferár nyilvántartás. Megbízás alapján elkezdtem ennek az oldalnak az optimalizálását: Transzferár nyilvántartás. Jelenleg az adott ...
      1. Transzferár nyilvántartás / Keresőmarketing - Balla D. Károly

        https://sites.google.com/site/balladkaroly/home/keresomarketing
        Balla D. Károly írói weboldala a Google rendszerében.
      2. Transzferár

        ungparty.net/2011/11/transzferar-nyilvantartas/
        1 napja – A kapcsolt válllalkozások gyakorlati tapasztalata azt mutatja, hogy atranszferárakat évek óta fokozottan ellenőrzi az adóhatóság az ...

        Transzferár nyilvántartás - Wikispaces

        transzferar.wikispaces.com/TRANSZFERÁR
        4 napja – A transzferárakkal és a transzferár nyilvántartás témájával azon a réven ismerkedtem meg, hogy SEO-megbízással kerestek meg: egy üzleti

2011. november 6., vasárnap

Top 10 - transzferár nyilvántartás

Haladunk, haladgatunk. Bár a támogatott (x) oldal  épp most esett vissza a 4. helyről a 6-ra, azért bizakodom. Hiszen a raj erősödik.

Az általam készített vagy támogatott oldalak az inkognitó-módban történt Google.hu keresés szerint ma, 2011. november 6-án, Chrome keresővel:

Első tábla:

Transzferár dokumentáció - EU TPD

Transzferár nyilvántartás (x)

 

Második tábla:

Transzferár - EU TPD

Transzferár - - BDK Online

Transzferár

Transzferár nyilvántartás - bdk

 

Harmadik tábla:

BDK SEO: Transzferár nyilvántartás

 

Negyedik tábla:

Transzferár nyilvántartás / Keresőmarketing

2011. november 4., péntek

Transzferárak a fókuszban

Az APEH az utóbbi időben alaposabban és mélyebben vizsgálja a vállalatközi ügyletek körülményeit, a dokumentációk tartalmát, mint bármikor korábban. Éppen ezért érdemes a figyelem középpontjába helyezni a transzferárakat és különös alapossággal készíteni a transzferár-nyilvántartás dokumentációját. 
A cégek ellenőrzési gyakorlatát folyamatosan szigorítja az adóhatóság. Bár a transzferárakat érintő jelentősebb jogszabály-módosítás az elmúlt egy évben nem történt, az ellenőrzési gyakorlat szigorodása számos ponton új kihívások elé állította a transzferár szabályozás alá eső kapcsolt vállalkozásokat, ennek köszönhetően jelentősen megnőtt a megállapított adókülönbözet összege is. A jelenség nem új. A transzferárakat évek óta fokozottan ellenőrzi az adóhatóság az adóbevételek növelése érdekében. Magyarországon az APEH 2007-ben 215, 2008-ban 784, 2009 első kilenc hónapjában pedig már 1616 ellenőrzést végzett.

A transzferár
A legtöbb gazdasági ügylet árát a piac alakítja ki, ezáltal a független felek között létrejön a piaci ár, mely mindig változó, ezt hívjuk szokásos piaci árnak. Vannak azonban olyan ügyletek, amelynek a szereplői egymástól nem függetlenek. Ilyen esetben előfordulhat, hogy egymás között nem a piaci árat alkalmazzák, hanem annál magasabb vagy alacsonyabb értéken kereskednek egymással. ezt nevezzük elszámolói árnak vagy transzferárnak. Kik a nem független vállalkozások? Olyan vállalkozások elsősorban, amelyek egymásban tulajdoni részesedéssel rendelkeznek.
Az utóbbi egy-két évben az APEH a formai követelményeken túl tartalmi szempontokat is vizsgál. A kiemelt adózók igazgatóságán (KAIG) belül 2010 októberében jött létre a Szokásos Piaci Ár-megállapítási Önálló Osztály, amely egyfelől előzetes hatósági ármegállapítási (Advanced Pricing Arrangement - APA) kérelmekkel foglalkozik, másrészt egységes képzést és állandó szakmai támogatást nyújt a cégeknél helyszíni ellenőrzést végző revizoroknak.
– A fejlődő ellenőrzési gyakorlat következtében az elmúlt egy-két évben a tartalmi transzferár-vizsgálatok nyomán megállapított adókülönbözet összege messze meghaladta a formai hibák miatt kiszabott mulasztási bírságból adódó büntetéseket. Ezt a tendenciát támasztja alá, hogy míg a tartalmi hiányosságok és hibák kapcsán megállapított adókülönbözet összege a 2010-es adóév adatai szerint 45 százalékkal, 43, 7 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a formai hiányosságok miatt kivetett mulasztási bírságok összege 27 százalékkal, 318 millió forintra csökkent ugyanebben az időszakban – mutatott rá Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere, aki szerint az sem kizárt, hogy a bírságokra vonatkozó új szabályok miatt a jövőben a mulasztási bírságok összege sem fog csökkenni.
A cégek 2007 óta vehetik igénybe a hatósági ármegállapítás intézményét, ám a Deloitte tapasztalatai szerint ténylegesen csak az elmúlt két évben kezdtek el foglalkozni ezzel a lehetőséggel, és az idei az első olyan év, amikor valóban jelentős növekedés tapasztalható a kérelmek számában. Azon ügyleteknél, amelyeknél az érintett cég él az előzetes ármegállapítás lehetőségével, az ügyben hozott határozat – változatlan tényállás esetén - köti az adóhatóságot, így egy ellenőrzés során a transzferár kiigazítás kockázata minimális, kivéve az olyan eseteket, amikor a revizorok úgy tapasztalják, hogy a vállalat az adott ügyletet nem a határozatban elfogadott módon bonyolítja.

Fontos új tendencia, hogy míg a vállalatok előzetes hatósági ármegállapítást kezdetben csak speciális ügyleteikre kértek, ma már egyre jellemzőbb, hogy az egyszerűbb, alaptevékenységükhöz kötődő, nagy volumenű ügyleteiknél is élnek ezzel a lehetőséggel. Ebből arra lehet következtetni, hogy a cégek kezdik felismerni a módszer hatékonyságát, amellyel megelőzhetők a későbbi vitás esetek, az idő- és költségigényes jogorvoslati procedúrák, illetve a jogerősen megállapított adókülönbözettel járó, esetenként tetemes adóhatások.




A veszteség és a nagy korrekció mindig gyanús


Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az átfogó ellenőrzések során van néhány olyan körülmény, amely fokozottan a transzferárak felé irányítja a revizorok figyelmét. Ilyen például az, ha a vizsgált cég, vagy csupán annak egy kapcsolt ügylete veszteséget termel, illetve az is, ha a transzferár-ügyletekhez nagy összegű év égi korrekciós számlák is kapcsolódnak. Célzott ellenőrzésre lehet számítani abban az esetben is, ha a cég jövedelmezősége lényegesen eltér az iparági átlagtól (amit az adóhatóság saját irányszámai alapján mér fel), és természetesen akkor is, ha hiányoznak a transzferárazással kapcsolatos dokumentációk vagy szerződések.

Az ellenőrzések során kiemelten vizsgálják az összehasonlító adatok kiválasztását és a piaci ársáv megállapításának módját, a hatóság ellenőrzi továbbá az egyes kapcsolt ügyletekhez köthető költségalapokat is.

Az adóhatóság emellett az ügylet körülményeit is feltérképezi: megvizsgálja, hogy ésszerű-e, ahogyan a kapcsolt vállalkozás az adott ügyletet bonyolítja, és megfelelő üzleti indok hiányában megkérdőjelezheti a kapcsolt ügylethez kapcsolódó teljes költség levonhatóságát.

2011. november 3., csütörtök

Előrelépés a transzferár nyilvántartás ügyében

Az általam támogatott oldal - Transzferár nyilvántartás - végre elérte az áhított 4. helyet az adott Google találati listán. A munkát folytatom, vannak még forrásaim, a cél persze az 1. hely lenne, de elég nagy a konkurencia és a keresőmarketinggel profi módon foglalkozó, nagy erőforrásokkal rendelkező cégekkel persze nem versenyezhetek. Hacsak kitartásban nem...

Közben zajlik másik akcióm is, amelyiknek egyik része ugyan társadalmi, civil megmozdulás, de a másik része kőkemény SEO-munka. Kicsinosítottam ezt az oldalt:

Élőlánc: Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen

2011. október 31., hétfő

Archívum, Blogfő, élőlánc és transzferár

  1. Ideje volt kicsit felújítani-megszépíteni az UngParty 2005 előtti archívumát. A belső oldalak szövevényébe nem igazán mertem-akartam belenyúlni (sajnos a rendszer úgy rossz, ahogy van, akkoriban még egyáltalán nem volt nekem fontos, hogy a Google lássa-szeresse az oldalaimat - márpedig a frame-ágyazásos oldalakat se nem szereti, se nem igen látja), de legalabb a beléptető oldalt kicsit kicsinosítottam és keretmentesítettem.
  2. Még a régiek előtt egy új oldalhoz is hozzányúltam: BDK BLOGFŐ - ungparty.net.
  3. Szépen szaporodnak internetes akcióm találatai, itt számolok be róla: Élőlánc - József Attila szobra - tiltakozás
  4. Volt már hatodik is, most újra kilencedik: Transzferár nyilvántartás 
  5. Ez meg új, szépen listáz: Transzferár-hírek