2012. augusztus 31., péntek

Online póker - sportfogadás

Miközben elindult a  Táplálékkiegészítők - egészséges táplálkozás projektum, a támogatott webáruház tulajdonosával egyre inkább összebarátkozunk, aminek szinte szükségszerű velejárója, hogy úgynevezett ötletelésre is sort kerítünk beszélgetéseink során. Így merült fel, hogy marketing-céllal készült számos oldalam közül néhányat meg kellene próbálni most már ténylegesen reklámcélokra használni. Viszont az is kiderült, hogy ezek rendre-sorra olyan keresőkérdésekkel szerepelnek jól a listákon, amelyekre kicsi a keresési gyakoriság, így kiajánlásuk problémás.

Ezek után merült fel, hogy két újabb oldalt készítenék - most már kurrens keresőszavakkal - és ezeket SEÓzva hoznám őket olyan pozícióba, hogy felületük reklámcélokra értékesíthető legyen. A két új oldal elkészült, innen mennek az első linkek, a szövegbe ágyaztam őket a Google Pingvin kedvéért ("természetes keresőoptimalizálás")

Kállay Laborc korábban csak az interneten gyakorolta ezt a játékot. Az online póker a számítógépe mellett ülve egészen jól ment neki. Élőben azonban ritkábban volt sikere.
Nem először járt ebben a füstös az illegális póker-teremben, ahol azelőtt - ezen maga is csodálkozott - többször sikerült már nyernie kisebb összegeket. Igaz, mindig úgy érezte, a nagymenők őt, a csórót csak azért nem kopasztották meg, mert sokkal pénzesebb balekot találtak helyette, és az illetőt, akinek egyébként a sportfogadás volt a szenvedélye, könnyebb volt lépre csalni, ha látta, hogy egy outsider is nyerhet.
Most azonban rá jutott az áldozat szerepe, egyetlen óra alatt elvesztette a téli nehéz napokra összetakarékoskodott pénzét. Úgy sejtette, hogy az osztó csalhatott, ennyire rossz magától nem lehetett a lapjárás. A többi vesztes is morgolódott - de hát mehettek panaszra a sóhivatalba: magárra vessen, aki tiltott helyen zsugázik. Itt ráadásul még nőt sem tudott felszedni.

A bolyongással töltött éjszaka, a hajnali pályaudvari bóbiskolás és végigtétlenkedett nap után hősünk másnap estefelé lehangoltan, éhesen és fázva üldögélt a Körút egyik padján, amikor a szembülső épületen egyszer csak felragyogott a neonreklám. Nem, nem az volt ráírva, hogy TEXAS HOLDEM PÓKER, a vesztes spíler szívét mégis megdobogtatta.
Egy könyves projekt esetleges indításáról is szót váltottunk - de ez még alapos előkészítést igényel.

2012. augusztus 21., kedd

Maradék hagyomány galambokkal


Vagy inkább hagyaték. Vagy, ahogy még Kármán József használta: hagyomány. Maradéka egy szerelemnek, sajgó hagyatéka egy szeretőnek, ismételhetetlen hagyománya annak, ahogy ő meg én együtt voltunk. Akkor, ott, és olyan rövid ideig, hogy nem is tartanám számon múltamban, ha nem kísértene azóta is.
       Pedig nem tudom, hogyan keveredtem oda. Nem volt semmi dolgom abban a városban. Egyszer csak mégis ott álltam piszkos kis főterén,ha egyáltalán annak lehet nevezni, inkább csak kiszélesedése a jellegtelen főutcának. Pedig maradhattam volna az állomáson, ahogy máskor is, amikor itt kellett átszállnom. Negyven perc, egy óra, vagy akár másfél: olvasgatni a váróteremben a kicsit kényelmetlen fapadon, megteázni a büfében, esetleg sétálni egyet az ócska, de még a Monarchia színeit őrző épület környékén, rá-rágyújtva, érkezőket és távozókat, a közeli lakótelepre sietőket figyelve.
       De nem. Akkor gondoltam egyet, és bementem a központba. Ha ugyan annak lehet...
       Kevés jellegtelenebb kisvárost láttam életemben. A főutca 3-5 emeletes típusházai, a betonbunkerre emlékeztető „kultúr” a homlokzatára szegezett borzalmas alumínium domborművel, a körülépítetlen, ostoba tűzfalaival tüntető „univermág”, a minden városban teljesen egyformára szabott, primitíven konstruktivista tanácsi és pártszékház, a valamilyen hóbortból két korinthoszi oszlopfőre támaszkodó lapos tetős posta – láthatóan mind a háború után épültek, és ez meg is látszott rajtuk. Szinte semmi nem maradt a vélhetően földszintes-egyemeletes „régi város”-ból, a mellékutcában a felismerhetetlenségig lepusztult, szétmállott és a legkülönbözőbb módon egybetákolt épületek, kijjebb otromba, sivár lakótelep, még kijjebb faházak, viskók inkább, a hegyvidéki falvak jellegzetes nyomorával. Ehhez képest az állomásépület az esztétika csúcsát jelentette.
       A központban a hagymakupolás templom volt az egyetlen objektum, amelyen tekintetemet megpihentettem, bár a tetején az idők során elsötétedett horganylemez már egyáltalán nem volt kedvemre való.
       Vettem negyed kiló „prjányikot” (amolyan mézes puszedlit), a papírzacskót kezemben tartva, tartalmát majszolva indultam vissza az állomás felé, amikor egy fiatal fekete nő a biciklijén nagy sebességgel elhúzott mellettem, ám túl közel jött, az oldalán lógó táskájával jól meglökte a könyökömet, és én elejtettem, pontosabban az ütődés lendületétől elég nagy ívben elhajítottam a zacskót, amelynek tartalma szertegurult a járdán. A nő alig két méterre fékezett, letette a lábát, nyergéből hátrafordult, és félig szeppenten, félig cinkosan szemembe nézve ezt mondta:
       – Oj, párdontye!
       Egészen addig azt hittem, meglehetős jártasságra tettem szert a vidéken használatos szláv nyelvek használatában, ám azt még soha senkitől nem hallottam, hogy a „pardon”-hoz valaki így ragasszon felszólító módú személyragot, mintegy az orosz „izvinyitye” vagy ukrán „vibácste” mintájára.
       Alighanem elmosolyodhattam, pár pillanatig szégyentelen kíváncsisággal csüggtem a nő szép arcán, aztán megvontam a vállamat, és leguggoltam összeszedni a szétszóródott puszedliket. Segíteni akart, de a kerékpárja akadályozta ebben, nem tudott mit kezdeni vele, így egyetlen pillanatnyi tétovázás után, ahogy ott guggoltam, nekitámasztotta a hátamnak.
       Ezt már nem állhattam meg nevetés nélkül, kacagni kezdtem, ő meg rám-rám hunyorítva összeszedte a mézes finomságot. Én nem mozdulhattam, eldőlt volna a bicikli, így csak néztem és nevettem, nevettem és néztem, ő meg átadta a teleszedett zacskót:
       – Holubi buduty gracijnyi.
       Kellett pár pillanat, amíg megértettem, mire céloz ezzel a megint csak elég furcsa szóhasználatú mondattal. „A galambok hálásak lesznek”, mondta nagyjából ukránul, de e nyelvtől idegen ’g’ hangot használva, és nyilvánvalóan a latin „gratias” szóból szláv képzővel alkotva azoknak a galamboknak a jelzőjét, amelyekkel szerinte fel kellene etetem az eléggé koszos járdán meghempergetett puszedliket. Tőlem ugyan messze állt a tisztaságmánia, tengeri hajóutakhoz szokott  ember nemigen nézi, mennyire felel meg a magasabb higiéniás elvárásoknak az, amit megeszik, így a magam részéről gond nélkül elfogyasztottam volna a porban forgatott prjányikokat, de engedtem a nő ajánlatának, és ruszinul megkérdeztem, „Á hde szja majuty búti szi holubi?”, és hol kellene lenniük ezeknek a galamboknak, „Tam szuty, na hrisztoszovoji korpuszi”, ott vannak a krisztusi korpuszon, felelte, és már indult is a templom felé, hogy a hátoldalánál megmutassa a hatalmas kőfeszületen tanyázó brúgató madarakat.
       Így kezdődött életem legkülönlegesebb, legviharosabb, legrövidebb, de legtovább kísértő szerelme, amelynek maradékait úgy hordom lelkemben, mint a mézes sütemény szúrósan keménnyé száradt morzsáit a kabátzsebemben.

2012. augusztus 20., hétfő

Kreatív játék - társasjáték - party kellék

Ma ezt a levelet kaptam:

Asszony, Christian Celinena

Drága az Úrban,

Tiszteletben kell tartani és az emberiség, úgy döntöttem, hogy írok neked egy humanitárius föld alatt.

Asszony vagyok, Celinena Christian idosödo özvegy, akik hosszabb ideje betegség (tüdo Rák) és (stroke). Nos vagyok, gyermek nélkül, hogy a néhai Mr. Joseph Christian, aki dolgozik, Kuvait nagykövetséget Elefántcsontpart oly sok éve. Én jelenleg befogadott egy magánkórházban itt Abidjan Elefántcsontpart, mert a betegségem, és azt kell, hogy az alapok, amit örökölt néhai férje, aki hat évvel ezelott halt meg egy motoros balesetben.

Amikor a néhai férje élt o helyezte el a dolláros összegre 2.500.000.00 (Két ötszázezer dollár, amelyet nyert kreatív játék ), a banki itt Abidjan Elefántcsontpart, és jelenleg ez az alap még mindig tartott a bank itt Ivory Coast. Ennek ellenére teszek fel bennem, hogy írni neked ezt a levelet, mert az orvosom azt mondta nemrég, ho gy nem fogom tartani az elkövetkezo 3 hónap során az én rák problémája, és ez már nekem határos, mivel a napon, amikor bejelentették ezt velem. Ennek érdekében úgy döntöttem, hogy ezt az alapot adományoz, hogy egy becsületes és istenfélo személy vagy szervezet, amely használja ezt az alapot a jótékonysági és humanitárius célból, például az építési iskola, árvaház otthon, kórház építése a szegények és a terjedését Isten szava, stb

Vettem ezt a határozatot, mert nincs saját gyermeke, hogy ezt az alapot lehet örökölni. Amikor a néhai férje élt, o mindig arra figyelmeztetett, hogy ne tegye ki a vagyonát a rokonai, mert ok is sokféleképpen próbálták kiküszöbölése neki, mert a vagyonát. Sot, én és néhai férje egyaránt újjászületett keresztények halála elott, és rokonai mindig haragudni rá, mert a vallás akar. Ennek érdekében úgy döntöttem, hogy kövesse az utasításokat az én néhai f rje, és nem tájékoztatja a néhai férje rokonai, hogy létezik ez a ügyességi társas játékok alap, mert a hitetlenek.

Én Ezzel a döntéssel a saját adományozni ezt az alapot az Isten munkája, mert azt akarom, hogy Isten legyen irgalmas hozzám, és fogadja el a lelkem, mert tudom, hogy Istennél minden lehetséges. Én szeretném, ha válaszolni erre a levélre a leheto leggyorsabban, mert a Lélek az Isten utasítása nekem, hogy válassza meg a megvalósításához ez a tanítás. Arra számítok, azonnali választ toled, hogy én is tudd a következo lépés, hogy kövesse, mert szeretnék az alap átadandó ki ez az ország, mert én végig egy kemoterápiás kezelés a következo 10 napra.

Abban a reményben, hogy megkapja a választ, és továbbra is áldott.

Christian asszony Celinena
 Megdöbbenésemben felújítottam ezt az oldalt:
Christian asszony nagyobb dicsőségére. (bdk)